Kovács Szabina vagyok, 19 éves, életmód – és táplálkozási tanácsadó.
2018-ban estem át az anorexia nevű betegségen, ez az, ami elindított az utamon. A gyógyulási folyamat egy nagyon hosszú út volt, de minden percét megérte, hiszen megtaláltam a hivatásom, beleástam magam a táplálkozás és konditermi edzés világába.
2021-ben végeztem el az életmód - és táplálkozási tanácsadó, hormonális táplálkozás, majd a sporttáplálkozás képzést. Jelen pillanatban is tanulok, a sportoktatói képzést végzem itt a Mymove-nál.
Legnagyobb álmom mindig az volt, hogy olyan embereknek segíthessek, akik valamilyen evészavarral küzdenek, hiszen tudom, hogy nekem is hatalmas segítség lett volna, ha olyannal beszélhetek, aki átérzi a helyzetemet.
Szeretnék példa lenni nektek, hogy lássátok a gyógyulás nem lehetetlen! Az étkezési zavarokkal kapcsolatos képzés iránti elhivatottságom mélyen gyökerezik személyes és szakmai tapasztalataimban egyaránt.
Már fiatalkorom óta érdeklődtem az egészséges életmód és a mentális egészség iránt, de igazán akkor szerettem bele ebbe a területbe, amikor magam is átestem egy étkezési zavaron. Saját tapasztalataim révén szembesültem az étkezési zavarok súlyosságával és összetettségével. Láttam, milyen nehézségeken mentem keresztül, és milyen hatalmas különbséget jelentett számomra a megfelelő támogatás és szakmai segítség.
Az évek során egyre több tudást és tapasztalatot szereztem a témában, és most már biztosan tudom, hogy ez az a terület, ahol valóban segíteni szeretnék. Az étkezési zavarok nem csak az egyén fizikai egészségét, hanem mentális és érzelmi jólétét is jelentősen befolyásolják. Azért választottam ezt a képzést, mert úgy érzem, hogy az itt megszerzett tudással még hatékonyabban tudok majd segíteni azoknak, akik ilyen problémákkal küzdenek.
Ezt a képzést mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik az étkezési zavarokkal kapcsolatos terápia, tanácsadás vagy prevenció iránt.
Különösen hasznos lehet egészségügyi szakemberek, pszichológusok, dietetikusok és tanárok számára, de bárki másnak is, aki közvetlenül vagy közvetetten érintett ebben a témában. Azért ajánlom, mert az étkezési zavarok megértése és kezelése komplex megközelítést igényel, és ez a képzés átfogó tudást nyújt mind a diagnosztika, mind a kezelés terén.
Jelentkezni az oldal alján lévő "Csomag megvásárlása" gombra kattintva tudsz. Befizetés után kérjük, küldj egy befizetési igazolást a kepzesek@mymove.hu e-mail címre.
A képzés elkezdéséhez egy előzetes konzultáció szükséges, melyről a kepzesek@mymove.hu e-mail címen kell érdeklődnöd!
A képzés 2 hetes turnusokban indul adott hónap elején és közepén, melynek időtartama kb. 1 hónap (60 óra)
A képzés tartalmaz egy 30 perces konzultációt az oktatóval. A képzés során minden online anyag 45 napig elérhető a saját zárt fiókodon keresztül, ez idő alatt a képzési anyagaink korlátlanul megtekinthetőek a megfelelő fejlettségi szint elérése érdekében.
A képzés vizsgával zárul, a vizsga egy online teszt és egy max. 20 perces videó küldése.
A sikert megkoronázva okleveles edzőként egy új arcodat mutathatod meg mindenkinek. A névreszóló oklevelet digitális formában küldjük el részedre a sikeres vizsgád után.
Bármilyen kérdés esetén forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségek egyikén:
Nyilvántartási szám: B/2023/000873